2013. október 1., kedd

Figyelj májadra és epédre ! 1. rész:

A MÁJ és EPE feladatai:


Képzeld el a májat, mint egy nagyvárost, házak és utak százaival. 
A máj is több száz különböző feladatot lát el, és a testünk minden részével összeköttetésben áll. Egész nap gyártja, feldolgozza és szállítja a tápanyagok nagy mennyiségét, mellyel ellátja 60-10 trillió lakosát, azaz a sejteket. 

A máj az a legfőbb szerv, amely felelős a testben a méregtelenítésért, feldolgozásért, elosztásért, tápanyagellátás fenntartásáért. Ezen folyamatok egyike a komplex kémiai anyagok felhasítását érinti, egy másik a szintézist, mindenekelőtt a fehérjemolekulákét. 

A máj tisztítóállomásként is működik, melyben a felszívódott hormonok, alkohol és gyógyszerek elveszítik káros hatásukat és semlegesítődnek. Ezt hívjuk detoxifikációnak. A máj véredényeiben speciális , ún. kupfer sejtek káros elemeket és fertőző organizmusokat kötnek meg, melyek a bélből a májba kerültek. 

A máj ezen folyamatok „ hulladéktermékeit" az epecsatornán keresztül üríti ki. 

" Ennek biztosítására a máj percenként 1,5 liter vért fogad és szűr át és egyik legfontosabb feladata, hogy naponta 1,1-1,6 liter epét állít elő. "

Ha nem csak az epében, hanem a májban is keletkeznek epekövek, akkor ezek a testidegen, vagy a test anyagaiból előállított káros anyagok rendkívüli mértékben korlátozzák a máj méregtelenítési képességét. Azt is megakadályozzák, hogy a máj a a megfelelő tápanyagot a megfelelő időben a test adott szerveihez szállítsa. Ez könnyen felboríthatja a szervezet érzékeny egyensúlyát (homeosztázisát) és mindez a test szerveinek és szervrendszereinek hiányos működéséhez vezet. 



Az ilyen zavart egyensúly tökéletes példája egy endokrin hormon, az ÖSZTROGÉN és az ALDOSTERON magas koncentrációja a vérben. Ezek a hormonok, melyeket a nők és férfiak állítanak elő, a megfelelő só- és vízháztartásért felelősek. Ha nem tisztulnak ki, mivel az epecsatornák elzáródtak, a vérben lévő túlzott koncentráció feldagadást és folyadék- visszatartást, azaz ödémát okoz. 

Nőknél a magas ösztrogénszint a mellrák fő okának tekinthető. 
Férfiaknál ennek a hormonnak a túlzott koncentrációja a mellszövetek erős növekedéséhez vezet. 
Az amerikai lakosság majdnem 60%-a elhízott vagy túlsúlyos. 

Ami azt jelenti, hogy folyadék-felhalmozódástól (vizenyő, ödéma) szenvednek (viszonylag kevés zsírlerakódással.) 

A szövetekben való víz felgyülemlés elnyom más salakanyagokat, melyek aztán a test különböző részeiben rakódnak le. Ott, ahol a méreganyagok befogadó képessége megtelik, elkezdenek a megbetegedés tünetei mutatkozni.

Az EPE, egy hígan folyó zöldes-sárga folyadék, amely lúgos ( ellentétben a gyomorsavval) és kesernyés ízű. A legtöbb táplálék epe nélkül nem emészthető meg alaposan. Ahhoz, hogy a vékonybél az ott meglévő zsírokat és kálciumot felvehesse, az ételnek először epével kell összekeverednie. Ha valaki nem tudja a zsírokat megemészteni, az annak a jele, hogy kevés az epetermelés. Az emésztetlen zsír a bélben marad. HA a zsír más hulladéktermékekkel eléri a vastagbelet, ott a baktériumok zsírsavvá bontják és a széklettel kiürül. Mivel a zsír könnyebb, mint a víz, a széklet a víz felszínén úszik. 

Ha a szervezet NEM tudja megemészteni a zsírt, akkor a kálciumot sem és ez kihat a vérre, a csontokra és a fogakra is. Ennek következtében a vér a hiányzó kálciumot a csontokból fedezi. 

A csontsűrűséggel kapcsolatos problémák valójában a nem kielégítő epetermelés és a rossz zsírbontás következményei és nem a táplálékból hiányzó kálcium mennyiség az oka. 

Az epe felbontja az élelmiszerekben lévő zsírokat, de eltávolítja a méreganyagokat is a májból. 

Az epe egyik kevésbé ismert, de különösen fontos feladata a bél savtalanítása és tisztítása. 

Ha a májban és az epehólyagban lévő epekövek eltorlaszolják az epe kiáramlását, a széklet színe sárgásbarna, narancssárgás, vagy halvány agyagszínű lehet, a normális barnás-zöldes helyett.

A má- és epejtisztítás az egyik legjobb óvintézkedés a jövőbeni megbetegedések megelőzésére.
Forrás. Andreas Moritz


 FOLYTATJUK ......

OLVASD tovább a Figyelj májadra és epédre!
  2.  részt is
 >> I D E << kattintva



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése